Utolsó bogbejegyzésemben
az utolsó előadás témájára, a konnektivizmusra reflektálnék. Bevallom nehezen
vettem rá magam e téma feldolgozásának. Kutatás közben pedig, csak még inkább
belebonyolódtam. Erős kötések, gyenge kötések, skálafüggetlenség, hálózatok.
Hol is vagyok, mit is tanulok éppen? Fizikát, vagy oktatásmódszertant? Úgy
érzem ez a fajta módszer kissé messze áll tőlem, de lássuk mire jutottam!
A konnektivizmusról nem most hallottam először, a tanuláselméletek
kapcsán már tanultam a fogalomról. A
konnektivizmus, mint tanuláselmélet a hálózatelméletek pedagógiai
megvalósulását jelenti, így az informatika, pedagógia és hálózatkutatás
metszéspontja. Az elmélet alapján a tanulás ezzel a módszerrel a folyamatos
információcserén alapul IKT hálózatokat és eszközöket felhasználva, más
tevékenységekhez kapcsolódóan. Korábbi
tanulmányaim során halottam a konnektivizmus jelmondatának nevezhető, következő
három szót: Olvass!- Alkoss!- Oszd meg! Az ilyen típusú tanulás alapvető
egysége tehát az információmegosztás, a közös tanulás és gondolkodás. Az alábbi
ábrán (Kulcsár Zsolt előadásából) a különböző tanuláselméletek jellemzőit
tanulmányozhatjuk a konnektivizmus egyik „atyja” George Siemens nyomán.
Az előadás során a
konnektivizmus leginkább, mint új oktatásmódszertan lett bemutatva. Ebben a
tekintetben is a ~ az új technológiai
vívmányokat, valamint a hálózatot használja fel az oktatási módszerében. Kitűnik
tehát, hogy akár tanuláselméletről, akár oktatásmódszertanról beszélünk,
mindenképpen központi szerepet kapnak a hálózatok, mint a tanulás eszközei,
hiszen más elnevezéssel, a hálózati tanulás leginkább a hálózatelméletekre
épít. Bizonyára mindenki ismeri azt a törvényszerűséget, miszerint bárki
kapcsolatba hozható bárkivel csupán hat fő ismeretsége által. Ezek alapján az
én ismerősömnek az ismerősének az ismerőse és így tovább, akár az amerikai elnök
ismerőse is lehet. Ezek az ismeretségi körök pókháló szerűen kapcsolódnak
egymáshoz és bizonyos helyeken csomópontokba rendeződnek. Az oktatásban ezek a csomópontok legtöbb
esetben az oktatót jelenthetik, hiszen ő áll a középpontban, ő adja át az
oktatási anyagot, vele minden diák tarthat kapcsolatot. Ezen kívül a diákok
egymással is kapcsolatokat alkotnak, így olyan kapcsolódási pontok alakulhatnak
ki, melyeken az információk akadály nélkül áramolhatnak. A konnektivista
oktatási módszernek ez lehet az egyik legnagyobb előnye. Természetesen ezekben
a hálózatokban vannak erős és gyenge kötések. Úgy gondolom az erős kötések
mindenképpen közelebb helyezkednek el a csomópontokhoz, és igyekeznek folyamatosan
egyre több kapcsolódási pontot kialakítani. A gyenge kötések távolabb
helyezkednek el, adott esetben egyre messzebb kerülnek, és le is szakadhatnak.
Számomra a hálózatok másik nagy jellemzője, a
skálafüggetlenség is idegen fogalomnak tűnt.
Ez szintén fokozódott, mikor a wikipédián kutakodtam ez ügyben; „Egy
komplex hálózat skálafüggetlen, ha benne a fokszámeloszlás hatványfüggvényt
(Yule–Simon eloszlást) követ”. Természetesen
sarkított a megfogalmazás, hiszen ez inkább tudományos oldalról közelíti meg a
meghatározást. A skálafüggetlenség az én olvasatomban azt jelenti, hogy a
hálózat több nagyobb csomóponttal rendelkezik és ezekből alakulnak ki a
leágazások. Ezek nem véletlenszerűen jönnek létre, hanem a már alapvetően több kapcsolattal
rendelkező csomópontok nagyobb eséllyel kapcsolódnak újabbakhoz azokkal
szemben, akik kevesebb elágazással rendelkeznek. Ilyen hálózatok megjelennek a
természetben is, de mesterségesek is előfordulnak, így a szociális hálók, az
interneten a honlapok hálózata, Antal Miklós fizikus a légi-közlekedést is ebbe
a kategóriába sorolja. Az ilyen hálózatok további jellemzői, hogy viszonylag
jól reagálnak, néhány kisebb csomópont
kiesésére, leválására, azonban, ha központi csomópont szűnik meg, a mi
esetünkben lehet ez az oktató, akkor a hálózat nem tud önmagában tovább
működni, szétesik, eltűnik.
Antal Miklós más megközelítésben illesztette be a hálózatelméleteket
a tanulás fogalmába. Ő nem a személyek, hanem a gondolatok hálózatáról beszélt,
amelyek nem fogalmak és meghatározások, hanem az eddigi életünk során elraktározott
állítások. A tanulási folyamat pedig, amikor újabb csomópontok születnek, vagy
néhány gondolati pontot összekötünk. Ez az úgynevezett állításközpontú-
megközelítés. Véleményem szerint ez a
meghatározás is megállja a helyét.
Az is mindenki számára ismerős lehet, hogy a kapcsolatok
mennyire fontosak a mai világban, leginkább az álláskeresés, karrier, és munka
világában. Vajon a tanulásban is ennyire kiemelt szerepet játszana, mint ahogy
azt a konnektivizmus mutatja? Szkepticizmusom valószínűleg továbbra is a
tanulás hagyományos formájának berögződése okozza, miszerint a tanulás legtöbb
alkalommal magányos tevékenység, az oktató leadja az anyagot, amiből aztán
felkészülök, bizonyítom a tudásomat és a folyamatnak vége is. Azonban a kurzus
során megtanultam, hogy ez nem ennyire egyszerű, hogy vannak ennél jóval
átgondoltabb, korszerűbb módszerek és alkalmazások, melyek épp olyan, esetleg
nagyobb hatékonysággal működhetnek, így tehát a konnektivizmus lehetőségét sem
szabad elvetnem, csak azért mert nem volt még benne részem.
Természetesen a módszernek hátránya is lehet, hiszen
amennyiben egy-egy kapcsolódás nem túl erős, illetve ha valaki nem tud a
hálózatba teljes mértékben bekapcsolódni, az soha nem lesz a hálózat teljes
értékű tagja. A Tanár Úr szemléletesen egyfajta futóversenyként jellemezte ezt
a folyamatot. Felmerült bennem a kérdés; amennyiben valaki valóban nem
rendelkezik egy ilyen tanfolyam megkezdésénél a megfelelő technikai
felszereltséggel, motivációval és elmarad a többiektől, időközben azonban
korszerűsíti a technikai hozzáférését, esetleg a motiváció súlyozottan
megjelenik, nem jelentheti-e azt, hogy (képletesen) felpattan egy autóra,
amelynek segítségével beérheti a többieket, így velük futhat a jövőben.
Létezik-e vajon ilyenfajta mentőöv, vagy „aki lemarad, kimarad” megközelítés
mindenképpen érvényesül?
Ugyanakkor hallhattunk az álkonnektivizmus problémájáról is.
A konnektivizmus alapvetően nehezen meghatározható fogalom, a tanulás
folyamatában talán még bonyolultabb követni, éppen ezért létrejöhetnek olyan
csoportok, amelyek a hálózatalapú tanulás csak bizonyos jellemzőivel bírnak és
már konnektivizmusról beszélnek.
Nem feledkezhetünk meg ennél a témakörnél sem a megfelelő technikai
háttér fontosságáról, hiszen a konnektivista tanulás nem valósulhat meg
elektronikus eszközhasználat nélkül.
Jelenleg ez nem csak számomra, de sokak számára is a motiváltságot
lecsökkentő tényező lehet. Személyes példaként említeném meg a félév során
szerzett tapasztalataimat. Ekkor derült ki számomra az is, hogy az sem mindegy
milyen típusú böngészőt használ az egyén. Személy szerint az Operát használom a
mindennapokban, a kurzus gyakorlati teljesítésének során azonban leginkább a
Google saját böngészője, ami kompatibilisebb volt mind a blog szerkesztésénél,
mind a közös dokumentum, vagy a google docs-ban készített prezentációk
alkalmával. Úgy vettem észre a böngészőnek kicsivel nagyobb a gépigénye, ami
másnak valószínűleg fel sem tűnik, az én laptopom azonban érzékelte, és néha
akadozott a munkafolyamat, ennek ellenére pozitív élményekkel gazdagodtam,
hiszen elkészítettem életem első –talán mondhatom azt, értékelhető- blogbejegyzéseit,
podcast-eket készítettem (melynek készítési folyamata okozott némi feszültséget
J),
valamint virtuális csoportfoglalkozásokon is részt vehettem. A kezdeti
bizonytalanságom és negatív hozzáállásom azonban mindenképpen változott. Visszaolvasva az első bogbejegyzésemet, mára
már teljesen másként látom a dolgokat. Úgy gondolom a közös jegyzetelésnek is
nagy előnyei és haszna lehet. A közös gondolkodás és a közös tanulás is lehet
izgalmas és eredményes. A hagyományos tanulási módszerektől pedig igencsak
eltérő elektronikus, virtuális, hálózatos tanulási utak egészen izgalmasak, úgy
érzem a jövőben szívesen kipróbálok majd egy-egy ilyen típusú kurzust.
források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Hálózatalapú_tanulás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése