A tudásmegosztás hajlandósága

Az előadás hallgatása során, az elején megragadott egy gondolat, főleg a szemléletes példákon keresztül. Ez a tudásmegosztás hajlandósága, a félelem attól, hogy ellopják a szellemi termékemet, a jegyzet megosztása stb. A tanár úr is cinikusan megjegyezte, hogy „tudásalapú társadalom”. Ez az ellentmondás eszembe juttatta Tamás Gáspár Miklós szavait, miszerint a tudásalapú társadalom megteremtése lehetetlen a funkcionális analfabetizmus és a digitális szakadék miatt (Beszteri, 2004). Ennek kapcsán megnéztem néhány statisztikát, hogy képet kapjak a magyarországi viszonyokról. Ehhez a KSH statisztikai tábláit használtam fel a háztartások info-kommunikációs eszközellátottságról és egyéni használat jellemzőiről, hogy lássuk egyáltalán az infrastrukturális ellátottság rendelkezésre áll-e. (1. ábra és 1. táblázat)

A diagram és a táblázat az asztali számítógéppel, laptoppal, internetkapcsolattal és szélessávú internetkapcsolattal rendelkező háztartások arányát, illetve az internetet ténylegesen használók arányát mutatja (az számít tényleges használónak, aki a megkérdezést megelőzően legalább három hónapja végzi). 2005-től 2011-ig terjedő időszakban mindegyik mutató drasztikusan emelkedett és látható, hogy 2011-re már az asztali számítógéppel rendelkező háztartások aránya 60%, a laptoppal rendelkező háztartások aránya pedig 31% (feltételezem itt elképzelhető átfedés). Az internetkapcsolattal rendelkező háztartások aránya 2011-ben pedig 65% (szélessávú internet esetében 61%), azonban az internetet ténylegesen használók aránya 68% (itt feltételezem, hogy közrejátszanak a könyvtárak, internet cafék, egyetemek és egyéb internet elérési pontok által kínált lehetőségek). 2005-höz képest a legnagyobb növekedést az internet-penetráció aránya hozta. Ha helytállóak az adatok, akkor ez azt jelenti, hogy közel a háztartások kétharmada rendelkezik internetkapcsolattal. (KSH, 2013) Ezzel szemben egy érdekes adat a magyarországi digitális szakadék index (digital divide index - DIDIX), ami 2001-ben 34% volt, azonban 2004-re 47%-ra nőtt. Az index módszertanát tekintve, minél közelebb van a 100-hoz, annál kevésbé jelentős, tehát azt mondhatjuk, hogy ez az arány a vizsgált négy évben javult (OECD, 2007).

Nyilván a tudásmegosztás hajlandóságának kérdésében nem csak az infrastrukturális ellátottság és lehetőségek játszanak szerepet, az órán sem ilyen kontextusban hangzott el, azonban fontosnak tartottam egy ilyen kitekintést is. Az említett kontextus inkább kulturális elemeket feltételez, attitűdöket, melyek sok esetben negatívak és egy régebbi tudás- és tanulásfelfogás eredménye. A tanuláselméletek oldaláról megközelítve, ha a behaviorista szemléletet tekintjük, akkor a kondicionálásra, a viselkedésváltozásra való építés az információs technológiák esetében például egy olyan tanulóprogramot eredményez, mely mérhető célkitűzéseket tartalmaz tesztek formájában, azonnali visszajelzésre ad lehetőséget és csak akkor engedi tovább a tanulót, ha helyes választ adott. Ezzel szemben a kognitív szemlélet alapját már az információfeldolgozás számítógépes analógiája uralja (pl.: tanulás, mint új kapcsolatok létrehozása és új információk már meglévőhöz csatolása – hiperhivatkozás), épít a kettős kódolás hatékonyságára (audiovizuális tananyagok). A konstruktivista tanuláselmélet pedig, amelyre a konnektivista elmélet is épül, már a tervezés során inkább a források gyűjtésére összpontosít és azok összekapcsolására. Nagy szerepet kap itt a felfedezéses tanulás és a kontextusba helyezett tanulás modellje, felértékelődik az együttműködés és a közös tanulás szerepe. Ezekben pedig kiemelkedően megjelennek az IKT eszközök (Benedek, 2008).

Annak ellenére, hogy tudásalapú társadalomról, konnektivista tanuláselméletről, sőt tudásmenedzsmentről beszélünk, melyek napjainkban igen elterjedt, sőt, szinte már közhelyes fogalmak, mégis jelen van ez a kulturális passzivitás vagy ellenállás, a motiváció hiánya a tudásmegosztásra, mely ezen rendszerek alapját képezik. A tudásmenedzsment területén több kutatás is zajlott, ahol előkerültek ezek a motivációs kérdések, így a továbbiakban ennek mentén haladok a gondolkodással. A tudásmenedzsment célja a tudás létrehozása, karbantartása, megosztása és fejlesztése, tehát minden olyan intézkedés, mely a tudás (dokumentált ismeretek, implicit tudás, szakértelem, tapasztalatok stb.) feltérképezésére, összegyűjtésére, rendszerezésére, megosztására, továbbfejlesztésére és hasznosítására irányul (Kraiciné, 2009). A tudásmenedzsment rendszereket nagy mértékben tudja támogatni az IKT, ahogyan ezt már a tanuláselméleteknél is láthattuk, azonban sok vállalatnál bevett gyakorlat, hogy infrastrukturális fejlesztést hajtanak végre ezen a területen, de ettől még nem alakul ki a tudásmegosztó kultúra, a tudásmegosztás hajlandósága és ez egyenesen negatív következménnyel is járhat az üzleti teljesítményre. Ezt támasztja alá Kianto és Andreeva (2011) kutatása is, melyben statisztikailag bebizonyították, hogy csupán az IKT technostruktúra bevezetése (a tudásmegosztó kultúra nélkül) negatív korrelációban áll az üzleti teljesítménnyel (r=-0,252), azonban kiegészítve a tudásmegosztó kultúra létrehozásával, már pozitív ez az eredmény (r=0,463). (2. ábra)

A KPMG 2002/2003-as Tudásmenedzsment nemzetközi (Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Hollandia) felmérése során 500 vezető nagyvállalat körében végzett kutatása alapján a tudásmenedzsment kapcsán felmerült legnagyobb problémák a következők voltak:

• a tudásmenedzsment nem része a napi munkának (83%)
• hiányzik a tudásmegosztó kultúra (64%),
• időhiány (55%)
• a tudásmenedzsment nincs integrálva az üzleti folyamatokba (44%)
• a felsővezetés nincs tisztában a tudásmenedzsment jelentőségével (44%)

Ez nagyságrendileg egybevág a magyarországi 2003-as kutatás (13 magyar nagyvállalat) eredményeivel is, ahol az alábbi problémákat emelték ki:

• nincs idő a tudásmegosztásra (53%)
• technológia hiánya (25%)
• tudásmenedzsment előnyök ismeretének hiánya (60%)
• újra feltalálják a spanyolviaszt (37%)
• fejekbe lévő tudást nehéz megszerezni (68%)
• információdömping (47%)

Érdekes módon itt nem jelenik meg a tudásmegosztó kultúra hiánya, ami a nemzetközi felméréseknél igen jelentős arányt képvisel (Obermayer-Kovács, 2007).

Érdemes jobban megnézni a tudásmegosztó kultúra jellemzőit, például a tudásmegosztó szervezeti kultúra tekintetében. Bair (2004, idézi Obermayer-Kovács, 2007) összehasonlította a hagyományos és a tudásmegosztó kultúra jellemzőit. Ez alapján elmondhatjuk, hogy a tudásmegosztó kultúrában a bizalom szintje magas, jellemző a szervezeti határokon átnyúló interakció a munkatársak között, tolerálják a hibákat és a tájékozatlanságot, magas a perspektívák diverziója, nincs jelen a verseny az egyének és a csoportok között és elismerik és jutalmazzák a tudásmegosztást. Látható, hogy a legtöbb elem a bizalomra épül, hiszen például ha nincs verseny, akkor nincs értelme titkolóznom a tudásommal, ha elismerik és jutalmazzák a tudásmegosztást, akkor nem kell félnem attól, hogy másnak ebből előnye kovácsolódik. Erre a jelenségre az órán is utalt a tanár úr, melyet jól illusztrál Manuel Castells gondolata, miszerint a tudás egy kimeríthetetlen erőforrás és attól lesz több, hogy használjuk, úgy lesz több, ha megosztjuk másokkal, nem akkor, ha elvesszük. (Castells, 1996 idézi Obermayer-Kovács, 2007). Ez egy olyan alapvető, attitűdbeli szemléletváltás, amit szerintem az oktatás-nevelés és a tágabb értelemben vett szocializáció során kellene internalizálni, ez az egyik kihívása a 21. századi tudásalapú társadalmunknak.

Természetesen a téma kapcsán még további modelleket, esettanulmányokat, elméleteket is be lehetne mutatni, akár szakdolgozati téma is lehetne, azonban jelen blogbejegyzés tartalmi korlátozásaira való tekintettel most már csak röviden, egy jó gyakorlat kapcsán emlékeznék meg a témáról. A tavalyi év folyamán találkoztam először az Analogy Dialogue eszközzel, melynek lényege a tudásmenedzsment, online színtér a tudásmegosztásra. Gyakorlatilag egy esetgyűjtemény, ahol egy facebook-szerű felületen lehet megosztani és elérhetővé tenni a tudást, tapasztalatot, akár egy vállalaton belül vagy a teljes közönséggel megosztva, így az egyéni tőkét közösségi tőkévé lehet alakítani. Az eszköz fejlesztésekor kutatást is végeztek a vállalaton belüli tudásmegosztás hajlandóságának feltételeiről. Ezt az eszközt élesben használták és ki is próbálhatták a résztvevők a Szervezetfejlesztők Magyarországi Társaságának XIX. konferenciáján és II.nyitott műhelyén, ahol gyakorlatilag arra használták, hogy az előadások és workshopok tapasztalatait megosszák és kiemelve a konferencia zárt világából, a konferencia után is egy nyílt kommunikáció övezhesse azt.

Kíváncsi vagyok, hogy a jövőben hogyan fognak alakulni ezek a tendenciák, meg tud-e honosodni a tudásmenedzsment rendszer, megtörténik-e az a szemléletváltás, ami ehhez szükséges… és egyáltalán? Mi, mint andragógusok, mit tehetünk ennek érdekében?

Felhasznált források:

• Benedek András (szerk., 2008): Digitális pedagógia. Tanulás IKT környezetben. Typotex Kiadó, Budapest, 261 o.
• Beszteri Béla (2004): A magyar kultúra helye a zaklatott világban. Comitatus, 14. 1-2. sz. 13-35. o.
• Kianto, A. és Andreeva, T. (2011): Does KM really matter? Linking KM practices, competitiveness and economic performance. International Forum on Knowledge Asset Dynamics (IFKAD) 2011. június 15-17, Tampere, Finnország.
• Kraiciné Szokoly Mária (2009): Az élethosszig tartó tanulás kihívásai: középpontban a tanulószervezet. Iskolakultúra, 12. sz. 131-143. o.
• KSH (2013): 4.7.16. Háztartások info-kommunikációs eszközellátottsága és egyéni használat jellemzői (2005–) adattáblázat. URL: http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_oni006.html  (Utolsó letöltés: 2013. február 24.)
• Obermayer-Kovács Nóra (2007): Tudatos tudásmenedzselés a tudásgazdaságban. A tudásmenedzsment sajátosságainak vizsgálata a magyar szervezeteknél. Doktori (PhD) értekezés, Veszprém. URL: http://konyvtar.uni-pannon.hu/doktori/2007/Obermayer_Kovacs_Nora_dissertation.pdf (Utolsó letöltés: 2013. február 24.)
• Bair, J. (2004): KM technologies that work. How to maximise the valu of portals, collaboration and information systems. In: Bair, J. (2004): Making Knowledge Work. Ark Group, London, 63-79. o.
• Castells, M. (1996): The Information Age: Economy, Society and Culture. Blackwell Publishers, Oxford.
• OECD (2007): OECD e-Government Studies. Hungary. URL: http://bit.ly/123xn91 (Utolsó letöltés: 2013. február 24.)