A tudásmegosztás hajlandósága

Az előadás hallgatása során, az elején megragadott egy gondolat, főleg a szemléletes példákon keresztül. Ez a tudásmegosztás hajlandósága, a félelem attól, hogy ellopják a szellemi termékemet, a jegyzet megosztása stb. A tanár úr is cinikusan megjegyezte, hogy „tudásalapú társadalom”. Ez az ellentmondás eszembe juttatta Tamás Gáspár Miklós szavait, miszerint a tudásalapú társadalom megteremtése lehetetlen a funkcionális analfabetizmus és a digitális szakadék miatt (Beszteri, 2004). Ennek kapcsán megnéztem néhány statisztikát, hogy képet kapjak a magyarországi viszonyokról. Ehhez a KSH statisztikai tábláit használtam fel a háztartások info-kommunikációs eszközellátottságról és egyéni használat jellemzőiről, hogy lássuk egyáltalán az infrastrukturális ellátottság rendelkezésre áll-e. (1. ábra és 1. táblázat)

A diagram és a táblázat az asztali számítógéppel, laptoppal, internetkapcsolattal és szélessávú internetkapcsolattal rendelkező háztartások arányát, illetve az internetet ténylegesen használók arányát mutatja (az számít tényleges használónak, aki a megkérdezést megelőzően legalább három hónapja végzi). 2005-től 2011-ig terjedő időszakban mindegyik mutató drasztikusan emelkedett és látható, hogy 2011-re már az asztali számítógéppel rendelkező háztartások aránya 60%, a laptoppal rendelkező háztartások aránya pedig 31% (feltételezem itt elképzelhető átfedés). Az internetkapcsolattal rendelkező háztartások aránya 2011-ben pedig 65% (szélessávú internet esetében 61%), azonban az internetet ténylegesen használók aránya 68% (itt feltételezem, hogy közrejátszanak a könyvtárak, internet cafék, egyetemek és egyéb internet elérési pontok által kínált lehetőségek). 2005-höz képest a legnagyobb növekedést az internet-penetráció aránya hozta. Ha helytállóak az adatok, akkor ez azt jelenti, hogy közel a háztartások kétharmada rendelkezik internetkapcsolattal. (KSH, 2013) Ezzel szemben egy érdekes adat a magyarországi digitális szakadék index (digital divide index - DIDIX), ami 2001-ben 34% volt, azonban 2004-re 47%-ra nőtt. Az index módszertanát tekintve, minél közelebb van a 100-hoz, annál kevésbé jelentős, tehát azt mondhatjuk, hogy ez az arány a vizsgált négy évben javult (OECD, 2007).

Nyilván a tudásmegosztás hajlandóságának kérdésében nem csak az infrastrukturális ellátottság és lehetőségek játszanak szerepet, az órán sem ilyen kontextusban hangzott el, azonban fontosnak tartottam egy ilyen kitekintést is. Az említett kontextus inkább kulturális elemeket feltételez, attitűdöket, melyek sok esetben negatívak és egy régebbi tudás- és tanulásfelfogás eredménye. A tanuláselméletek oldaláról megközelítve, ha a behaviorista szemléletet tekintjük, akkor a kondicionálásra, a viselkedésváltozásra való építés az információs technológiák esetében például egy olyan tanulóprogramot eredményez, mely mérhető célkitűzéseket tartalmaz tesztek formájában, azonnali visszajelzésre ad lehetőséget és csak akkor engedi tovább a tanulót, ha helyes választ adott. Ezzel szemben a kognitív szemlélet alapját már az információfeldolgozás számítógépes analógiája uralja (pl.: tanulás, mint új kapcsolatok létrehozása és új információk már meglévőhöz csatolása – hiperhivatkozás), épít a kettős kódolás hatékonyságára (audiovizuális tananyagok). A konstruktivista tanuláselmélet pedig, amelyre a konnektivista elmélet is épül, már a tervezés során inkább a források gyűjtésére összpontosít és azok összekapcsolására. Nagy szerepet kap itt a felfedezéses tanulás és a kontextusba helyezett tanulás modellje, felértékelődik az együttműködés és a közös tanulás szerepe. Ezekben pedig kiemelkedően megjelennek az IKT eszközök (Benedek, 2008).

Annak ellenére, hogy tudásalapú társadalomról, konnektivista tanuláselméletről, sőt tudásmenedzsmentről beszélünk, melyek napjainkban igen elterjedt, sőt, szinte már közhelyes fogalmak, mégis jelen van ez a kulturális passzivitás vagy ellenállás, a motiváció hiánya a tudásmegosztásra, mely ezen rendszerek alapját képezik. A tudásmenedzsment területén több kutatás is zajlott, ahol előkerültek ezek a motivációs kérdések, így a továbbiakban ennek mentén haladok a gondolkodással. A tudásmenedzsment célja a tudás létrehozása, karbantartása, megosztása és fejlesztése, tehát minden olyan intézkedés, mely a tudás (dokumentált ismeretek, implicit tudás, szakértelem, tapasztalatok stb.) feltérképezésére, összegyűjtésére, rendszerezésére, megosztására, továbbfejlesztésére és hasznosítására irányul (Kraiciné, 2009). A tudásmenedzsment rendszereket nagy mértékben tudja támogatni az IKT, ahogyan ezt már a tanuláselméleteknél is láthattuk, azonban sok vállalatnál bevett gyakorlat, hogy infrastrukturális fejlesztést hajtanak végre ezen a területen, de ettől még nem alakul ki a tudásmegosztó kultúra, a tudásmegosztás hajlandósága és ez egyenesen negatív következménnyel is járhat az üzleti teljesítményre. Ezt támasztja alá Kianto és Andreeva (2011) kutatása is, melyben statisztikailag bebizonyították, hogy csupán az IKT technostruktúra bevezetése (a tudásmegosztó kultúra nélkül) negatív korrelációban áll az üzleti teljesítménnyel (r=-0,252), azonban kiegészítve a tudásmegosztó kultúra létrehozásával, már pozitív ez az eredmény (r=0,463). (2. ábra)

A KPMG 2002/2003-as Tudásmenedzsment nemzetközi (Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Hollandia) felmérése során 500 vezető nagyvállalat körében végzett kutatása alapján a tudásmenedzsment kapcsán felmerült legnagyobb problémák a következők voltak:

• a tudásmenedzsment nem része a napi munkának (83%)
• hiányzik a tudásmegosztó kultúra (64%),
• időhiány (55%)
• a tudásmenedzsment nincs integrálva az üzleti folyamatokba (44%)
• a felsővezetés nincs tisztában a tudásmenedzsment jelentőségével (44%)

Ez nagyságrendileg egybevág a magyarországi 2003-as kutatás (13 magyar nagyvállalat) eredményeivel is, ahol az alábbi problémákat emelték ki:

• nincs idő a tudásmegosztásra (53%)
• technológia hiánya (25%)
• tudásmenedzsment előnyök ismeretének hiánya (60%)
• újra feltalálják a spanyolviaszt (37%)
• fejekbe lévő tudást nehéz megszerezni (68%)
• információdömping (47%)

Érdekes módon itt nem jelenik meg a tudásmegosztó kultúra hiánya, ami a nemzetközi felméréseknél igen jelentős arányt képvisel (Obermayer-Kovács, 2007).

Érdemes jobban megnézni a tudásmegosztó kultúra jellemzőit, például a tudásmegosztó szervezeti kultúra tekintetében. Bair (2004, idézi Obermayer-Kovács, 2007) összehasonlította a hagyományos és a tudásmegosztó kultúra jellemzőit. Ez alapján elmondhatjuk, hogy a tudásmegosztó kultúrában a bizalom szintje magas, jellemző a szervezeti határokon átnyúló interakció a munkatársak között, tolerálják a hibákat és a tájékozatlanságot, magas a perspektívák diverziója, nincs jelen a verseny az egyének és a csoportok között és elismerik és jutalmazzák a tudásmegosztást. Látható, hogy a legtöbb elem a bizalomra épül, hiszen például ha nincs verseny, akkor nincs értelme titkolóznom a tudásommal, ha elismerik és jutalmazzák a tudásmegosztást, akkor nem kell félnem attól, hogy másnak ebből előnye kovácsolódik. Erre a jelenségre az órán is utalt a tanár úr, melyet jól illusztrál Manuel Castells gondolata, miszerint a tudás egy kimeríthetetlen erőforrás és attól lesz több, hogy használjuk, úgy lesz több, ha megosztjuk másokkal, nem akkor, ha elvesszük. (Castells, 1996 idézi Obermayer-Kovács, 2007). Ez egy olyan alapvető, attitűdbeli szemléletváltás, amit szerintem az oktatás-nevelés és a tágabb értelemben vett szocializáció során kellene internalizálni, ez az egyik kihívása a 21. századi tudásalapú társadalmunknak.

Természetesen a téma kapcsán még további modelleket, esettanulmányokat, elméleteket is be lehetne mutatni, akár szakdolgozati téma is lehetne, azonban jelen blogbejegyzés tartalmi korlátozásaira való tekintettel most már csak röviden, egy jó gyakorlat kapcsán emlékeznék meg a témáról. A tavalyi év folyamán találkoztam először az Analogy Dialogue eszközzel, melynek lényege a tudásmenedzsment, online színtér a tudásmegosztásra. Gyakorlatilag egy esetgyűjtemény, ahol egy facebook-szerű felületen lehet megosztani és elérhetővé tenni a tudást, tapasztalatot, akár egy vállalaton belül vagy a teljes közönséggel megosztva, így az egyéni tőkét közösségi tőkévé lehet alakítani. Az eszköz fejlesztésekor kutatást is végeztek a vállalaton belüli tudásmegosztás hajlandóságának feltételeiről. Ezt az eszközt élesben használták és ki is próbálhatták a résztvevők a Szervezetfejlesztők Magyarországi Társaságának XIX. konferenciáján és II.nyitott műhelyén, ahol gyakorlatilag arra használták, hogy az előadások és workshopok tapasztalatait megosszák és kiemelve a konferencia zárt világából, a konferencia után is egy nyílt kommunikáció övezhesse azt.

Kíváncsi vagyok, hogy a jövőben hogyan fognak alakulni ezek a tendenciák, meg tud-e honosodni a tudásmenedzsment rendszer, megtörténik-e az a szemléletváltás, ami ehhez szükséges… és egyáltalán? Mi, mint andragógusok, mit tehetünk ennek érdekében?

Felhasznált források:

• Benedek András (szerk., 2008): Digitális pedagógia. Tanulás IKT környezetben. Typotex Kiadó, Budapest, 261 o.
• Beszteri Béla (2004): A magyar kultúra helye a zaklatott világban. Comitatus, 14. 1-2. sz. 13-35. o.
• Kianto, A. és Andreeva, T. (2011): Does KM really matter? Linking KM practices, competitiveness and economic performance. International Forum on Knowledge Asset Dynamics (IFKAD) 2011. június 15-17, Tampere, Finnország.
• Kraiciné Szokoly Mária (2009): Az élethosszig tartó tanulás kihívásai: középpontban a tanulószervezet. Iskolakultúra, 12. sz. 131-143. o.
• KSH (2013): 4.7.16. Háztartások info-kommunikációs eszközellátottsága és egyéni használat jellemzői (2005–) adattáblázat. URL: http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_oni006.html  (Utolsó letöltés: 2013. február 24.)
• Obermayer-Kovács Nóra (2007): Tudatos tudásmenedzselés a tudásgazdaságban. A tudásmenedzsment sajátosságainak vizsgálata a magyar szervezeteknél. Doktori (PhD) értekezés, Veszprém. URL: http://konyvtar.uni-pannon.hu/doktori/2007/Obermayer_Kovacs_Nora_dissertation.pdf (Utolsó letöltés: 2013. február 24.)
• Bair, J. (2004): KM technologies that work. How to maximise the valu of portals, collaboration and information systems. In: Bair, J. (2004): Making Knowledge Work. Ark Group, London, 63-79. o.
• Castells, M. (1996): The Information Age: Economy, Society and Culture. Blackwell Publishers, Oxford.
• OECD (2007): OECD e-Government Studies. Hungary. URL: http://bit.ly/123xn91 (Utolsó letöltés: 2013. február 24.)

Megosszam, vagy ne osszam?

Mint Gollam, úgy viselkedek én is, sok más ember is. „AZ ENYÉM”, az „ÉN DRÁGASÁGOM”. Miről is van szó tulajdonképpen? Azokról a szellemi termékekről, amelyeket kitalálunk, létrehozunk, megosztásainkról, vagy annak hiányáról. Sokat gondolkodtam ebben a témában, mit osztunk meg, mit osszunk meg, osszunk-e meg egyáltalá? A megosztások fajtáit három részre osztom,ez alapján a következőket lehet elmondani:

Vannak olyan megosztások, amik teljesen feleslegesek, ilyen például az is, aki a szegény árva kutyákról oszt meg képet, vagy éppenséggel a mostanában nagy divatnak örvendő magyar bajusz mémmel oszt meg olyan képeket, amik még csak nem is viccesek, de főleg nem is érthető mitől lesz ez nagyobb szám, miben hordoz ez új információt nekem? Ilyen megosztás egyes okos-telefon programok megosztása is. Az Endomondo Sport Tracker például Twitteren, Facebookon postolja nekem, ha biciklire ültem, ha akarod, végig lehet követni, hogyan értem haza, milyen sebességgel és milyen számokat hallgattam éppen. Aztán, ha véget ért a biciklizés azt is posztolja, hogy örülhetek, képes voltam hazabiciklizni. Pedig semmi információ nincs ebben, talán csak azt olvasod le, hogy képes voltam szakadó hóban biciklizni, és azt, hogy 20 km-ert majd egy óra alatt tettem meg. Le is tilthatnám, hogy megtegye, miért van az, hogy az ember mégis megoszt felesleges információkat? A válaszra mindenki maga tudja, de én például nem fogok szomorú kutyás képeket megosztani, vagy olyan dolgot lájkolni, ami nem tetszik. Most miért tegyem, mert elvárás? Majd lájkolom azt, ami tényleg tetszik. - Zárójelben külön blogbejegyzést írhatnék arról is, hogy miért nincs „nem tetszik”? Nem arra gondolok, hogy visszavonod a tetszikelést, (mert már vissza lehet), hanem arra, hogy most komolyan lájkoljam azt, ha mondjuk elraboltak egy lányt? Ezt csak lájkolni lehet? Mert én nem lájkolom. – Visszatérve, mégis mért osztok meg olyan dolgokat, amik feleslegesek? Azért mert az, amit megosztasz fontos lehet a számodra, jelentőséggel bír. Tudd, ha el akarsz érni én, most biciklin ülök. Persze azt már feleslegesnek tartom, hogy lásd merre haladok, milyen utat tettem meg, mennyi volt az átlagsebességem, de ez nem az amit félek megosztani, mert mi hátrányom származhat ebből? - Gondolja az is, aki megosztja a bikinis csajokat minden nap, én meg törlöm az ismerőseim közül, mert köszi, erre nem vagyok kíváncsi.

A másik féle megosztás az információ megosztáshoz már szorosan kapcsolódik. Találtam egy jó cikket, olvastam egy jó blogot. Néztem egy jó hangfelvételt. Ezek az információk jellemzői, hogy nem a saját szellemi termékünk, de mégis úgy viselkedünk vele, mintha egy 10 példányban kiadott könyv birtokosai lennénk. Tegyük fel, hogy találok egy jó cikket egy honlapon, ami andragógia témájú, de nem osztom meg a társaimmal, nehogy hamar megtudjanak róla valamit, hanem eltitkolom, mert az információ „hatalom”. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a másik nem fogja megtalálni, de a tudat, hogy ÉN írtam be a keresőbe ÉN találtam meg EGYEDÜL, növeli az egódat. Na persze ezzel sok ember máshogy van. (Így én is) Az információkat, ha tudom megosztom, számomra új információ volt, hasznos tartalommal, érdekességeket tartalmazott. Ezen forrásokat az egyén külön-külön is megtalálhatja bár, és nem biztos, hogy a másik fél számára újdonság erejével hat, mégis hozhat újat. Természetesen fontos megjegyeznem, hogy sokszor a hiteles információ kiválasztása már önmagában is nehéz kérdés. – megosztom azt az információt, hogy meghalt Bud Spencer, kiderül, hogy kacsa volt, vagy időről időre megosztják azt, hogy a Marst akkorának fogod látni, mint a Holdat stb. Ezért az információ megosztáshoz fontos hozzáfűznöm azt, hogy ez ellenőrzött, vagy legalábbis jól körüljárt legyen, mielőtt megosztja azt, másképpen csak felesleges, sőt bosszantóan félrevezetővé válik)

Információmegosztásról, még annyit, meglepetésemre kevesen ismerték az alábbi oldalt: http://www.feflearning.hu/F%C5%91oldal

Ez az oldal A Felnőttképzés Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület honlapja, mely évente egyszer kiad egy online ingyenesen elérhető kiadványt, illetve konferenciát is tart, ezek elérhetőek elolvashatóak. A folyóiratuk neve Felnőttképzési Szemle, ajánlom szíves figyelmetekbe ez úton is, szerintem hasznos információkkal van tele (Több jelenleg minket oktató tanár is publikált ide)

A harmadik megosztási forrás a legkritikusabb, a saját szellemi terméked. Mindenkinek vannak saját szellemi termékei. Ezek a ppt-k, amit csinálsz, ez a blogbejegyzés amit éppen írok, az a házi dolgozat, amit beadtam alapképzésen, a szakdolgozatom stb. Ezeket az információkat már kritikusabban kezeljük és igencsak meggondoljuk, megosszunk-e belőle bármit is. Miért is féltjük azt a dolgozatot, amelyet egy tanárnak beadtunk és kiváló érdemjegyet kaptunk érte? Miért nem osszuk meg a többiekkel, olvassák, el tanuljanak belőle? Miért nem osztjuk meg véleményünket, nézeteinket? Sajnos igazat kell adnom abban, hogy online olyanok vagyunk, mint offline. Félünk az esetleges következményektől, féljük a tudásunkat, a saját gondolatainkat. Pedig nincs semmi alapja, persze lehet más oka is annak, hogy nem osztunk meg valamit. Vegyük személyes példámat, mostanában indítottam újra a blogomat, ahol verseimet, novelláimat és egyéb dolgaimat tervezem közzétenni. Régen is volt, majd töröltem, majd most újra van. Ez a szakaszosság azért is volt, mert bennem élt egy gondolat: Miért osszam meg, ha úgysem nézi meg senki, vagy nem véleményezik? Nincs elrejtve elérhető, mégsem kapok kritikát és egyebeket. Nem attól féltem, hogy ellopják, hanem attól, hogy nincs véleményezve, nem mozgat meg senkit. Végül is abban maradtam ezzel, hogy nem számít, ki nézi meg, felhasználják-e vagy sem, fontos-e az emberek számára vagy sem, hordoz e valami újat, vagy sem, én megosztom, mert számomra értékesek, fontosak, ismeretet, esetleg tudást közvetítenek.

Végezetül gondolatsorom végére is érek, és azon gondolkodok, hogyan hozható létre egy olyan szakadatbázis, ami az andragógusoké, vagy azoké, akik érdeklődnek az andragógia tudománya iránt? Létrehozható lehetne egy olyan forrásbázis, ahol tanulók, tudósok, szakemberek, közemberek megoszthatják véleményüket, tudományos vagy nem tudományos munkájukat (például akár évfolyamdolgozatukat). Nem véletlen például, hogy Pethő tanár úr ennyire szorgalmazza a tematikus oldalak bővítését, fejlesztését. Több már jól működő szakososodott közösségi oldal van, könyvek, irodalom, színház, fotó, művészet. (moly.hu, rukkola.hu, fotosokvilaga.hu, iroklub.napvilag.net, felsofokon.hu stb) Érdemes ebben közösen elgondolkodni. Mindezek után a címre felvett kérdésre a válasz egyszerű: Osszd meg! – de mérlegeld mit (feleslegeset ne), mikor és hol, mert mindennek megvan a maga helye és ideje, mind offline és online.