A közös gondolkodás építő ereje egy szoftverhasználat során

Egy levelező tagozatos esetében egy közös jegyzet vagy egy közös csoportmunka igen figyelemre méltó feladat. Nagyon kevés az a kéthetente másfél napi időintervallum arra, hogy megismerjük egymást. A közös munkához - amely egyúttal a közös gondolkodás elindulásához vezetne - ettől sokkal több időre lenne szükség. Annak ellenére, hogy egymással fényképeket osztunk meg a facebook-on, a tanulás és a vizsgázás helyzetében mégis hiányzik belőlünk egy alapvető emberi tulajdonság: a bizalom. A versenyszellem, amelyet már óvodában és általános iskolában elsajátítunk, egy egész életen át elkísér minket. Sok esetben tapasztaltam, hogy ez nem csak idegenek, csoporttársak, kollégák, hanem sok esetben a családtagok között is megjelenik (pl.: testvérek között). Életem első „közös” vizsgáját Thoma professzor szervezte művelődéselméletből. Nem is értettem miért kell szóbeliznem, hiszen minden, ami a könyvben, illetve az órán elhangzott, azt leírtam a dolgozatban, viszont hiányoztak belőle a saját gondolataim és az összegző véleményem. A vizsga helyzete is igen különös volt, mert nem a szokványos tanár – diák felállásról volt szó. Értem ezalatt azt a vizsgaszituációt, ahol az egyik oldalon a vizsgáztató tanár, a másik oldalon pedig a szorongó, kezét tördelő diák ül. Egyszerre kilencen vizsgáztunk egy nagy kerekasztal körül. Ebben a helyzetben azt érezhettük, hogy itt mindenki egyenlő, így kellett megfogalmazni a tanultakat, s nem tudhattuk, hogy a másik mit, miből és mennyit készült. Az viszont mindegyikünk számára világos volt, hogy az érdemjegy közös, egységes lesz. A vizsga utolsó momentuma még megrázóbb volt számomra. Mielőtt kiléptem volna az ajtón, a következőket mondta nekem a tanár úr: „magától mást várok, többet, mint a többiektől, gondolkodjon, ezért a maga jegye nem ötös lesz, hanem csak négyes. Abban az esetben, ha nem ért valamit, kérem szóljon.” Kétségbeesetten jöttem ki a főiskoláról, képtelen voltam megérteni, hogy milyen pluszt vár tőlem, de szégyelltem volna megkérdezni egy tanszékvezető docenstől, hogy mire gondol pontosan. Ma már tudom, hogy mi várt, hiszen a munkám során ezt nap, mint nap alkalmazom. Naponta több száz emberrel kell együtt dolgoznom, segítenem és intéznem aktuális kéréseiket. Ez nehezen megy, hiszen én is ember vagyok, nekem sem egyforma minden napom, sőt a különc emberek egyik különce vagyok. Nehezen kötök ismeretséget, s még nehezebben kötök barátságot, ezért természetesen csak saját magamat okolhatom. Az érettségi megszervezése és az adatok összefésülése igen aprólékos munka, amelyhez türelemre, nyugalomra és kiegyensúlyozott mindennapokra van szükség. Nehézséget jelent az idő hiánya - amelyet már a bevezető soraimban is írtam -, illetve az a tény, hogy nincs egyforma ember, nincs egyforma gondolat és nincs egyforma hiba sem. Egy állami szoftverhasználatánál azonban a cél azonos, hiszen az Oktatási Hivatal minden „kattintásunkat” regisztrálja, ezért a hibátlan eredmény elérése egyedül nem megoldható. A szoftverhasználatát sajnos nem oktatják, csupán egy útmutatót kapunk hozzá. Ahogy az internet használata is különböző céllal történik, egy egyszerű formanyomtatvány kitöltése is számos hibalehetőséget rejt. Az intézmény belső honlapján megtalálható az érettségi jelentkezési lap kitöltésének útmutatója, ennek ellenére a diákok sok esetben hibásan és hiányosan adják le, mert felületesen olvassák el és értelmezik a sorokat. Számos alkalommal az édesanyjuk leánykori neve mellé a szülő születési dátumát írják le a sajátjuk helyett és még sorolhatnám. Az órán elhangzottak alapján talán hatásosabb volna, ha a szülők és a diákok facebook oldalán „like-kal” tenném közzé. A hibák kiküszöbölése érdekében kifejlesztettünk egy csapatmunkát, egy egységes csapatszellemet. Ma már tudják a kollégák, hogy ha az érettségi időszakban egy szelet vajas kenyérrel sétálok a folyosó rejtekeiben, akkor egy vizsgázó esetében a jogi megoldásokon gondolkodom. Egy emberi sorsot tartok a kezemben, azaz minden leütött billentyűnél egy jövőt írok. Nem mindegy, hogy milyen tantárgyból vizsgázik a kötelező tárgyakon kívül és milyen szinten. Néhány esetben átgondolandó az is, hogy milyen dokumentumok szükségesek ahhoz, hogy mentességet kapjon és hogyan? Az érvényben lévő jogszabályok alapján a mentességeket milyen záradék alapján kell feltüntetnem az érettségi bizonyítványában? Pontosan lett-e rögzítve a vizsgázó címe, mert az emelt szintű vizsgaértesítő levelet mindenki saját lakcímére kapja. Az anyakönyvben szereplő teljes nevét írta–e le, mivel élete egyik alapdokumentumába nem írhatom bele a becenevét. Vizsgálom, hogy betöltötte-e már a 18. életévét vagy értesítsem a szülőt, mert az érettségi bizottság elnöke nem fogja elfogadni az érettségire való jelentkezését. A leírtak nagyon egyszerűnek tűnnek, de mégsem azok. Nincs olyan ember, aki ne „hibázna” ennyi adatmennyiség rögzítésénél a hibákkal való szembesülés a legtöbb ember számára nem egy kellemes élmény, nehezen tudjuk elfogadni. Több év tapasztalat alapján alakítottunk ki egy érettségi vizsgát szervező team-et, amely nem szól másról, csak arról, hogy egymás munkáját ellenőrizzük a közös gondolkodás révén. Ennek kialakulása nem volt zökkenőmentes és többször vezetett konfliktusokhoz, de egy újabb átgondolás után ezeket a problémákat meg tudtuk oldani és ma már tudjuk, hogy ez a feladat csak abban az esetben sikerülhet tökéletesen, ha segítjük a másik munkáját és összedolgozunk. Először végiggondolom a feladatot, majd az indoklásaimat megosztom a többiekkel, végül az elnökkel is, mert a későbbiekben egy szoftvermódosítást csak komoly kérvényekkel lehet kivitelezni. Meglepődve tapasztaltam, hogy a nappalisok nem jelentkeztek virtuális csoportfoglalkozásra annak ellenére, hogy szinte idejük nagy részét együtt töltik. A blog írását azért választottam, hogy ezáltal jobban megismerjem a csoporttársaim és a tantárgyat felvevők gondolkodását, mivel így olyan információk birtokába juthatok, amelyekből életem, illetve további tanulmányi során sokat tanulhatok, építkezhetek és fejlődhetek. Gondolatsoraimat szeretném Dr. Thoma Lászlóról (1943-2007) a Népszabadságban megjelent néhány sorral befejezni. „Thoma László a nehéz emberek közé tartozott, de gondolkodóként nem volt magányos, társakra és barátokra lelt a kritikai szociológusok körében. (http://nol.hu/archivum/archiv-461086)”