Edutainment - játszva tanítás (slidecast)

Edutainment - játszva tanítás from László Horváth

A digitális kommunikáció eszközrendszere és funkcionális bemutatása témakör keretében a játszva tanítás lehetőségeiről és a felhasznált digitális eszközökről készítettem egy slidecastet, ahol főleg saját példákon keresztül mutatok be lehetőségeket.

A blog mint a hagyományos média konkurenciája

Az óra kapcsán felmerült bennem egy szembenállás a hagyományos média és az újmédia világa között. Nem egy szigorú értelemben vett szembenállás, de mindenképpen megfogalmazhatóak különböző jegyek. Ezért ezt a bejegyzésemet az e-kultúra sajátosságainak, pontosabban a blognak, mint a hagyományos média konkurenciájának szánom.

Az e-kultúra említése miatt távolabbról kell kezdenem, méghozzá a kultúra definíciójával. Tanulmányainkból jól tudjuk, hogy számtalan definíciója létezik, azonban én most mégis kiragadnék egyet. Niedermann (1999) szerint a kultúra azon dolgok összessége, amelyeket az ember a természetben, illetve azt meghaladva alkot, alkotott saját maga vagy a közösség számára. Ebből a dimenzióból értelmezve az e-kultúra azon dolgok összessége, amelyeket az ember a világhálón, illetve azt meghaladva alkot, alkotott saját maga vagy a közösség számára. Ebben az interpretációban a blog egy alternatív út lehet a közösség tagjai számára, hogy létrehozzanak valamit saját maguk vagy mások részére.

A kultúra meghatározása után, kicsit visszatérve az előző óra témájához, szükséges definiálni az információs társadalom fogalmát, mely biztosította a feltételeket ennek a környezetnek. Daniel Bell szerint az információs társadalomban az energiahordozók helyett az információ kerül előtérbe a technológiai változások és a termelékenység növekedésével. Ebből következően a munkaerőszektorok közötti áramlás a szolgáltatói szektort hozta helyzetbe. Manuel Castells szerint az információs társadalom kialakulásának három forrása az információs-kommunikációs technológiák forradalma, a gazdasági válság és a kulturális, társadalmi mozgalmak felvirágzása, így a társadalom kapcsolatháló-alapúvá vált és a kultúrát egyfajta reális virtualitásként definiálja (Andorka, 2006).

Mérő (2007) az információs társadalom emberét „homo interneticusnak” nevezi. Kiemeli az internet elterjedése által okozott változásokat, például az észlelés felgyorsulását, az egyidejűleg befogadható információk növekedését, a toleranciát a sokféleséggel szemben és az erősebb kritikai szellemet. Ezekben mind közrejátszott az internethasználat és egyúttal az e-kultúra fogyasztójára is jellemzőek. Egyes tulajdonságoknak azonban lehet negatív oldala is, így például a gyors felfogás vezethet felszínes gondolkodáshoz. Egy másik elem, amit Mérő kiemel, az, hogy az internet lehetőséget teremt az anonimitásra, ezzel növekedhet az előítéletektől mentes gondolkodás, a kíváncsiság és a bizonytalanságtűrés az emberekben, akik rendszeresen használják az internetet kommunikációs célokra. Természetesen felmerül a kérdés, hogy mennyire tudunk valóban anonim módon jelen lenni az interneten. Ezek a sajátosságok és jellemzők szükségszerűen a médiára is hatottak, új követelményeket támasztottak vele szemben.

A hagyományos média az „egytől a soknak” modellt követi, tehát passzív, befogadó jellegű. Termékei (újságok, tévé, rádió) manapság általánosan elterjedtek, könnyen hozzáférhetőek (Botházi, 2008). Természetesen nem szabad azt gondolnunk, hogy ezek az eszközök minden háztartásban már jelen vannak, de az évek során ez fejlődő tendenciát mutat. A blogok kapcsán fontos az internet hozzáférés lehetősége, amelyet vagy otthon, vagy különböző netcafékban, könyvtárakban, egyetemen is lehet biztosítani. Itt ismét fontos az internet-penetráció mértéke, melyről előző bejegyzésemben már említést tettem. A hagyományos média és blog vizsgálata során így figyelembe kell vennünk, hogy egy újsághoz könnyebben hozzá tudnak férni, mint interneten lévő bloghoz.

A blogok vizsgálatát nehezíti, hogy a mai napig nincs egy általánosan elfogadott definíciójuk. Pintér (2006) elsősorban személyes műfajként definiálja, kiemelve a nyilvánosságot. Szekfű (2006) a közösségi gondolatok digitalizálásaként értelmezi, míg Pécsi (2006) számára egy eszköz, különböző tartalmak megjelenítésére. Jellegzetességeit tekintve a blog egy periodikusan újabb bejegyzésekkel bővülő oldal, mely lényegében ezek sorozatából áll. Hivatalos weblapként működik, mely az internet felhasználók számára elérhető. Témája sokrétű lehet a személyes naplótól a politikai véleménynyilvánításig. Számos ingyenes és fizetős blogszolgáltató létezik, de akár saját blogmotor üzemeltetésére is lehetőség nyílik (Kárpáti-Molnár-Tóth-Főző, 2008).

A blog kifejezést 1999-ben Peter Merholz alkotta meg. Ez idő tájt nagy expanziót figyelhetünk meg: az új virtuális tér, a blogoszféra növekedése 2001-ben érte el a tetőpontját, Magyarországon pedig az ezredforduló környékén kezdtek el terjedni a blogok. 2004 augusztusában megközelítőleg 33 000 blog létezett, 2005 márciusában pedig körülbelül 82 000, ami 148%-os növekedésnek felel meg. Ez a szám 2006-ra 100-150 000 között mozgott (Dobó, 2006a). Ennek ellenére a blog mégsem a legnépszerűbb webkettes alkalmazás, mert a Digitális Jövő Térképe 2007-es felméréséből kiderül, hogy Magyarországon csupán 25% a blogot olvasók aránya, és csak 8% a blogot íróké (Galácz, 2007).

A közösségi média szerepe akkor erősödött meg igazán, amikor megkérdőjeleződött a hagyományos média objektivitása. Ennek legjelentősebb példája talán az iraki háborúhoz köthető. Sokan kifogásolták, hogy az amerikai média nem objektíven tájékoztat a háborúról. Ekkor született meg a híres „Where is Raed?” című blog Salem Paxnak köszönhetően, amely személyközeli, hiteles beszámolót adott az iraki helyzetről. A bloggerek igazságkereső aktivitása tetten érhető például Trent Lott esetében is, akinek beszédében rasszista hozzászólások hangzottak el. Ezt a hagyományos média igyekezett elpalástolni, ám a bloggerek felszínen tartották a témát, míg végül visszakerült a professzionális médiába, és ez lemondásra kényszerítette a képviselőt (Dobó, 2006a).

A 2001. szeptember 11-én történt események is bizonyították a blogok létjogosultságát. A nagyobb internetes hírportálok például megrokkantak a kíváncsi tömeg hatására, így az embereknek alternatív információforrások után kellett kutatniuk. Megfigyelhető volt, hogy a bloggerek nagy szerepet játszottak a feldolgozási folyamatban, főleg mert több oldalról is megközelítették az eseményeket, és nagy szerephez jutottak az amatőr felvételek is. A 2004-es cunami kapcsán a hírterjesztésben, az eltűntek keresésében és az adományok gyűjtésében is kiemelkedő szerepet töltöttek be a bloggerek (Dobó, 2006a). 2012-es viszonylatból vizsgálva pedig meg kell említenünk a közösségi oldalak érezhetően megnövekedett szerepét ezekben az esetekben.

A blogok nem csak az újságírásnak jelentenek konkurenciát, ugyanis a 2003-as évektől elterjedőben vannak az úgynevezett audioblogok is, amelyek podcasting néven önállósultak. A blogoknak ez az új formája lehetővé teszi az audiotartalmak megosztását, így akár önálló rádiócsatornát is létrehozhat a felhasználó. Ez előmozdíthatja a rádiózást egyfajta on-demand forma felé. Nemcsak a rádiókat, hanem a televíziókat is fenyegetik a blogok, hiszen a különböző videómegosztó portálok segítségével ma már szinte bárki létrehozhat úgynevezett videoblogot, amelyben a felhasználó akár saját tévécsatornát is kialakíthat (Dobó, 2006b).

Látható, hogy a blogok közreműködésével kialakulóban van az úgynevezett többes szám első személyű média, amely már nem az „egytől a soknak” szól, hanem a „soktól a soknak” (Botházi, 2008). Az internet lehetőségeinek köszönhetően a gyártási és terjesztési költségek jelentéktelenné váltak. A médiablogok lényege a párbeszéd, célja a szakértő megszólaltatása, ugyanis a bejegyzés élete a publikálással kezdődik, majd a hozzászólások által fejlődik tovább. Ez a sajátosság nem lehetséges a nyomtatott sajtónál, illetve csak korlátozottan, olvasói levelek publikálásával. Ezen a ponton jól tetten érhető, hogy egyre jobban elmosódik a határ a szerző és az olvasó között (Pécsi, 2006).

Vannak olyan helyek, amelyeket a „Nagy Lap” neve megnyit, azonban a civilek számára elérhetetlenek. A hagyományos médiának megvannak az eszközei a hírek ellenőrzésére, minden oldal megszólítására, a lektorálásra. A médiabloggereknek ez nem adatik meg, így ők mindig szubjektív és fenntartásokkal elfogadható információkat fognak közölni. Egy másik kritika, ami a bloggereket érinti, hogy általában a hagyományos média hírein élősködnek. Ez nyilván abból adódik, hogy a bloggerek nem férnek hozzá az elsődleges információforráshoz, így nekik csak az átdolgozás jut. Ennek cáfolására azonban már előfordultak olyan esetek is, amikor a hagyományos média merített a blogoszférából egy érdekes témát, és megvizsgálta saját lehetőségeivel. Ezután a téma ismét visszakerült a blogoszférába, tehát egyfajta körforgás figyelhető meg (Pécsi, 2006).

Arra a következtetésre juthatunk tehát, hogy a hagyományos média nélkül életképtelen a civil média. Fontos megjegyezni, hogy a civil média szerepe az olyan országokban sokkal jelentősebb, ahol korlátozott a sajtószabadság (pl.: India, Pakisztán, Kína). Többször is hallani olyan eseményekről, hogy bloggereket tartóztattak le bizonyos tartalmak publikációja miatt, Kína pedig minden eszközzel igyekszik cenzúrázni a felhasználói tartalmakat (Botházi, 2008).

Mindezek ellenére a média eddig kívülálló olvasói, nézői most betörnek a szerkesztői színfalak mögé, „habermasiul szólva elkávéháziasítják azt”. A hagyományos média átalakulóban van, eltolódik az aktív állampolgári részvétel felé, és ebben az újmédiának és annak legnagyobb úttörőjének, a blognak is nagy szerepe van (Botházi, 2008). 

Felhasznált források:

1. Andorka R. (2006): Bevezetés a szociológiába, Osiris Kiadó, Budapest.
2. Botházi M. (2008): A civil média lehetőségei. Korunk, 19. 3. sz. 18-21. o.
3. Dobó M. (2006a): Blogtörténelem. In: Falcsik M. (szerk.): Blogvilág. Egy műfaj születése. HVG Kiadó, Budapest, 25-38. o.
4. Dobó M. (2006b): Privát napló és IT találkozása a gépasztalon. Egyéni technikai lehetőségek a blogban. In: Falcsik M. (szerk.): Blogvilág. Egy műfaj születése. HVG Kiadó, Budapest, 52-62. o.
5. Galácz A. (szerk, 2007): A digitális jövő térképe 2007. A magyar társadalom és az Internet. Jelentés a World Internet Project 2007. évi magyarországi kutatás eredményeiről. ITHAKA, Budapest.
6. Kárpáti A., Molnár Gy., Tóth P. és Főző A. L. (szerk, 2008): A 21. század iskolája. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. URL: http://download.microsoft.com/documents/hun/learning/books/21.szazad.pdf (Utolsó letöltés: 2013. március 5.)
7. Mérő L. (2007): A pénz evolúciója. Darwin és a gazdaság eredete. Tericum Kiadó, Budapest.
8. Niedermann, J. (1999): Kultúra. In: Bujdosó D. (szerk.): Német kultúraelméleti tanulmányok I. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 129-147. o.
9. Pécsi F. (2006): Rég és új (h)arca a médiában. A blog és a hagyományos (elektronikus) sajtó viszonya. In: Falcsik M. (szerk.): Blogvilág. Egy műfaj születése. HVG Kiadó, Budapest, 121-133. o.
10. Pintér R. (2006): A blog néhány társadalmi, gazdasági, politikai és technikai összefüggése. In: Falcsik M. (szerk.): Blogvilág. Egy műfaj születése. HVG Kiadó, Budapest, 63-80. o.
11. Szekfű B. (2006): A Második Háló megjelenése. Internetközösségek, blogoszféra. In: Falcsik M. (szerk.): Blogvilág. Egy műfaj születése. HVG Kiadó, Budapest, 80-95. o.

A bejegyzés Horváth László (2012): Az e-kultúra sajátosságai. A blog mint a hagyományos média konkurenciája. In: Lénárd Sándor, Szabó Zoltán András és Takács Ádám (szerk.): Hármashatár 1. Ötéves Jubileumi Kötet, Eötvös Kiadó, Budapest, 34-37. o. alapján készült. 

A tudásmegosztás hajlandósága

Az előadás hallgatása során, az elején megragadott egy gondolat, főleg a szemléletes példákon keresztül. Ez a tudásmegosztás hajlandósága, a félelem attól, hogy ellopják a szellemi termékemet, a jegyzet megosztása stb. A tanár úr is cinikusan megjegyezte, hogy „tudásalapú társadalom”. Ez az ellentmondás eszembe juttatta Tamás Gáspár Miklós szavait, miszerint a tudásalapú társadalom megteremtése lehetetlen a funkcionális analfabetizmus és a digitális szakadék miatt (Beszteri, 2004). Ennek kapcsán megnéztem néhány statisztikát, hogy képet kapjak a magyarországi viszonyokról. Ehhez a KSH statisztikai tábláit használtam fel a háztartások info-kommunikációs eszközellátottságról és egyéni használat jellemzőiről, hogy lássuk egyáltalán az infrastrukturális ellátottság rendelkezésre áll-e. (1. ábra és 1. táblázat)

A diagram és a táblázat az asztali számítógéppel, laptoppal, internetkapcsolattal és szélessávú internetkapcsolattal rendelkező háztartások arányát, illetve az internetet ténylegesen használók arányát mutatja (az számít tényleges használónak, aki a megkérdezést megelőzően legalább három hónapja végzi). 2005-től 2011-ig terjedő időszakban mindegyik mutató drasztikusan emelkedett és látható, hogy 2011-re már az asztali számítógéppel rendelkező háztartások aránya 60%, a laptoppal rendelkező háztartások aránya pedig 31% (feltételezem itt elképzelhető átfedés). Az internetkapcsolattal rendelkező háztartások aránya 2011-ben pedig 65% (szélessávú internet esetében 61%), azonban az internetet ténylegesen használók aránya 68% (itt feltételezem, hogy közrejátszanak a könyvtárak, internet cafék, egyetemek és egyéb internet elérési pontok által kínált lehetőségek). 2005-höz képest a legnagyobb növekedést az internet-penetráció aránya hozta. Ha helytállóak az adatok, akkor ez azt jelenti, hogy közel a háztartások kétharmada rendelkezik internetkapcsolattal. (KSH, 2013) Ezzel szemben egy érdekes adat a magyarországi digitális szakadék index (digital divide index - DIDIX), ami 2001-ben 34% volt, azonban 2004-re 47%-ra nőtt. Az index módszertanát tekintve, minél közelebb van a 100-hoz, annál kevésbé jelentős, tehát azt mondhatjuk, hogy ez az arány a vizsgált négy évben javult (OECD, 2007).

Nyilván a tudásmegosztás hajlandóságának kérdésében nem csak az infrastrukturális ellátottság és lehetőségek játszanak szerepet, az órán sem ilyen kontextusban hangzott el, azonban fontosnak tartottam egy ilyen kitekintést is. Az említett kontextus inkább kulturális elemeket feltételez, attitűdöket, melyek sok esetben negatívak és egy régebbi tudás- és tanulásfelfogás eredménye. A tanuláselméletek oldaláról megközelítve, ha a behaviorista szemléletet tekintjük, akkor a kondicionálásra, a viselkedésváltozásra való építés az információs technológiák esetében például egy olyan tanulóprogramot eredményez, mely mérhető célkitűzéseket tartalmaz tesztek formájában, azonnali visszajelzésre ad lehetőséget és csak akkor engedi tovább a tanulót, ha helyes választ adott. Ezzel szemben a kognitív szemlélet alapját már az információfeldolgozás számítógépes analógiája uralja (pl.: tanulás, mint új kapcsolatok létrehozása és új információk már meglévőhöz csatolása – hiperhivatkozás), épít a kettős kódolás hatékonyságára (audiovizuális tananyagok). A konstruktivista tanuláselmélet pedig, amelyre a konnektivista elmélet is épül, már a tervezés során inkább a források gyűjtésére összpontosít és azok összekapcsolására. Nagy szerepet kap itt a felfedezéses tanulás és a kontextusba helyezett tanulás modellje, felértékelődik az együttműködés és a közös tanulás szerepe. Ezekben pedig kiemelkedően megjelennek az IKT eszközök (Benedek, 2008).

Annak ellenére, hogy tudásalapú társadalomról, konnektivista tanuláselméletről, sőt tudásmenedzsmentről beszélünk, melyek napjainkban igen elterjedt, sőt, szinte már közhelyes fogalmak, mégis jelen van ez a kulturális passzivitás vagy ellenállás, a motiváció hiánya a tudásmegosztásra, mely ezen rendszerek alapját képezik. A tudásmenedzsment területén több kutatás is zajlott, ahol előkerültek ezek a motivációs kérdések, így a továbbiakban ennek mentén haladok a gondolkodással. A tudásmenedzsment célja a tudás létrehozása, karbantartása, megosztása és fejlesztése, tehát minden olyan intézkedés, mely a tudás (dokumentált ismeretek, implicit tudás, szakértelem, tapasztalatok stb.) feltérképezésére, összegyűjtésére, rendszerezésére, megosztására, továbbfejlesztésére és hasznosítására irányul (Kraiciné, 2009). A tudásmenedzsment rendszereket nagy mértékben tudja támogatni az IKT, ahogyan ezt már a tanuláselméleteknél is láthattuk, azonban sok vállalatnál bevett gyakorlat, hogy infrastrukturális fejlesztést hajtanak végre ezen a területen, de ettől még nem alakul ki a tudásmegosztó kultúra, a tudásmegosztás hajlandósága és ez egyenesen negatív következménnyel is járhat az üzleti teljesítményre. Ezt támasztja alá Kianto és Andreeva (2011) kutatása is, melyben statisztikailag bebizonyították, hogy csupán az IKT technostruktúra bevezetése (a tudásmegosztó kultúra nélkül) negatív korrelációban áll az üzleti teljesítménnyel (r=-0,252), azonban kiegészítve a tudásmegosztó kultúra létrehozásával, már pozitív ez az eredmény (r=0,463). (2. ábra)

A KPMG 2002/2003-as Tudásmenedzsment nemzetközi (Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Hollandia) felmérése során 500 vezető nagyvállalat körében végzett kutatása alapján a tudásmenedzsment kapcsán felmerült legnagyobb problémák a következők voltak:

• a tudásmenedzsment nem része a napi munkának (83%)
• hiányzik a tudásmegosztó kultúra (64%),
• időhiány (55%)
• a tudásmenedzsment nincs integrálva az üzleti folyamatokba (44%)
• a felsővezetés nincs tisztában a tudásmenedzsment jelentőségével (44%)

Ez nagyságrendileg egybevág a magyarországi 2003-as kutatás (13 magyar nagyvállalat) eredményeivel is, ahol az alábbi problémákat emelték ki:

• nincs idő a tudásmegosztásra (53%)
• technológia hiánya (25%)
• tudásmenedzsment előnyök ismeretének hiánya (60%)
• újra feltalálják a spanyolviaszt (37%)
• fejekbe lévő tudást nehéz megszerezni (68%)
• információdömping (47%)

Érdekes módon itt nem jelenik meg a tudásmegosztó kultúra hiánya, ami a nemzetközi felméréseknél igen jelentős arányt képvisel (Obermayer-Kovács, 2007).

Érdemes jobban megnézni a tudásmegosztó kultúra jellemzőit, például a tudásmegosztó szervezeti kultúra tekintetében. Bair (2004, idézi Obermayer-Kovács, 2007) összehasonlította a hagyományos és a tudásmegosztó kultúra jellemzőit. Ez alapján elmondhatjuk, hogy a tudásmegosztó kultúrában a bizalom szintje magas, jellemző a szervezeti határokon átnyúló interakció a munkatársak között, tolerálják a hibákat és a tájékozatlanságot, magas a perspektívák diverziója, nincs jelen a verseny az egyének és a csoportok között és elismerik és jutalmazzák a tudásmegosztást. Látható, hogy a legtöbb elem a bizalomra épül, hiszen például ha nincs verseny, akkor nincs értelme titkolóznom a tudásommal, ha elismerik és jutalmazzák a tudásmegosztást, akkor nem kell félnem attól, hogy másnak ebből előnye kovácsolódik. Erre a jelenségre az órán is utalt a tanár úr, melyet jól illusztrál Manuel Castells gondolata, miszerint a tudás egy kimeríthetetlen erőforrás és attól lesz több, hogy használjuk, úgy lesz több, ha megosztjuk másokkal, nem akkor, ha elvesszük. (Castells, 1996 idézi Obermayer-Kovács, 2007). Ez egy olyan alapvető, attitűdbeli szemléletváltás, amit szerintem az oktatás-nevelés és a tágabb értelemben vett szocializáció során kellene internalizálni, ez az egyik kihívása a 21. századi tudásalapú társadalmunknak.

Természetesen a téma kapcsán még további modelleket, esettanulmányokat, elméleteket is be lehetne mutatni, akár szakdolgozati téma is lehetne, azonban jelen blogbejegyzés tartalmi korlátozásaira való tekintettel most már csak röviden, egy jó gyakorlat kapcsán emlékeznék meg a témáról. A tavalyi év folyamán találkoztam először az Analogy Dialogue eszközzel, melynek lényege a tudásmenedzsment, online színtér a tudásmegosztásra. Gyakorlatilag egy esetgyűjtemény, ahol egy facebook-szerű felületen lehet megosztani és elérhetővé tenni a tudást, tapasztalatot, akár egy vállalaton belül vagy a teljes közönséggel megosztva, így az egyéni tőkét közösségi tőkévé lehet alakítani. Az eszköz fejlesztésekor kutatást is végeztek a vállalaton belüli tudásmegosztás hajlandóságának feltételeiről. Ezt az eszközt élesben használták és ki is próbálhatták a résztvevők a Szervezetfejlesztők Magyarországi Társaságának XIX. konferenciáján és II.nyitott műhelyén, ahol gyakorlatilag arra használták, hogy az előadások és workshopok tapasztalatait megosszák és kiemelve a konferencia zárt világából, a konferencia után is egy nyílt kommunikáció övezhesse azt.

Kíváncsi vagyok, hogy a jövőben hogyan fognak alakulni ezek a tendenciák, meg tud-e honosodni a tudásmenedzsment rendszer, megtörténik-e az a szemléletváltás, ami ehhez szükséges… és egyáltalán? Mi, mint andragógusok, mit tehetünk ennek érdekében?

Felhasznált források:

• Benedek András (szerk., 2008): Digitális pedagógia. Tanulás IKT környezetben. Typotex Kiadó, Budapest, 261 o.
• Beszteri Béla (2004): A magyar kultúra helye a zaklatott világban. Comitatus, 14. 1-2. sz. 13-35. o.
• Kianto, A. és Andreeva, T. (2011): Does KM really matter? Linking KM practices, competitiveness and economic performance. International Forum on Knowledge Asset Dynamics (IFKAD) 2011. június 15-17, Tampere, Finnország.
• Kraiciné Szokoly Mária (2009): Az élethosszig tartó tanulás kihívásai: középpontban a tanulószervezet. Iskolakultúra, 12. sz. 131-143. o.
• KSH (2013): 4.7.16. Háztartások info-kommunikációs eszközellátottsága és egyéni használat jellemzői (2005–) adattáblázat. URL: http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_oni006.html  (Utolsó letöltés: 2013. február 24.)
• Obermayer-Kovács Nóra (2007): Tudatos tudásmenedzselés a tudásgazdaságban. A tudásmenedzsment sajátosságainak vizsgálata a magyar szervezeteknél. Doktori (PhD) értekezés, Veszprém. URL: http://konyvtar.uni-pannon.hu/doktori/2007/Obermayer_Kovacs_Nora_dissertation.pdf (Utolsó letöltés: 2013. február 24.)
• Bair, J. (2004): KM technologies that work. How to maximise the valu of portals, collaboration and information systems. In: Bair, J. (2004): Making Knowledge Work. Ark Group, London, 63-79. o.
• Castells, M. (1996): The Information Age: Economy, Society and Culture. Blackwell Publishers, Oxford.
• OECD (2007): OECD e-Government Studies. Hungary. URL: http://bit.ly/123xn91 (Utolsó letöltés: 2013. február 24.)