2013. március 18., hétfő

Nemzedék-elmélet-e?

Elöljáróban szeretném leszögenzni, hogy én, mitn elvileg az Y generáció tagja is csak egy kontár vagyok a digitális univerzumban. Nem tartom magam bennszülöttnek, szakértőnek, jelenlegi prezentációmat is egy új módon próbáltam meg létrehozni, a prezi.com-os megoldást most is tanulom, mint oly sok mindent.

1. kép /A generációk változása egy folyamat/
Az alapfelvetésem az volt, hogy vajon tényleg úgy születünk bele a világba, mint a képen látható emberek. Rögtön szakértői válunk a számítógépeknek a legtöbb programnak ami előttünk hever?

2. kép /Hol itt az internetkábel?/
Ha jól megnézitek ezt a képet, akkor hol látjátok az internet kábelt? Hol lehet láni számítógépet, a modern technikát? Természetesen a magzat születését már modernebbnél modernebb eszközök segítik, de ettől még a magzat a gyermek nem válik a digitális nemzeték részévé.

3. kép /Sokáig az IKT nem jelentős/
Véleményem szerint az ember életének kezdetén nem igen találkozik az IKT eszközökkel. Természetesen szülőfüggő az, hogy ki-milyen mértékben találkozik a modern eszközökkel, de fontos, hogy az első 8-10 évben nem igen válik igazán használójává, vagy csak korlátozottak a felhasználási felülete.

4. kép /Aztán megjelenik.../
Valahol életünk 10-12 évében megjelenik a számítógép, elkezdünk használói lenni, bennszülöttekké válni.  Az órán elhangzott feszegetett téma, mitől válik valaki szakértővé? Mitől vagyok én benszülött, vagy csak egy kontár, ha úgy tetszik kibic? Vajon attól, hogy használok valamit szakértő vagyok? Vajon, ha össze tudom rakni a gépet, ezt a prezentációt meg tudom csinálni, már bennszülötté váltam? Véleményem szerint az internet hatalmas terepében minden területen nem lehetek szakértő és még benszülött sem. Sok-sok alrészből áll maga a digitális világ, amelyben van amibe csak "belelapozok", kontárkodog, van amiben benne élek, benszülötté válok. Szakértővé csak akkor válhatnék bármelyik területnek, ha készítésének, fejlesztésének teljes életpályáját végigkövetném életem során. Ezzel egy élethosszig tartó tanulási folyamatban is részt veszek.

5. kép /Felfalja a bennszülött az utazót?/
Úgy vélem, hogy a digitális világban mindenki tanul és hol benszülött, hol szakértő vagy utazó szerepét veszi fel. Vajon a generációk felfalják egymást? A benszülött megeszi az utazót? Szó sincs arról, hogy a digitális nemzetékek hátterébe ilyenféle harcokat kell feltételezni. Amint a képen látható, úgy gondolom, hogy a tudás ami a fiatalok és idősek közötti tudás-átadás és kommunikáció egyik fontos pillére az, hogy a digitális nemzetékek összefognak, hol tanítják a másikat, hol tanulóként vesznek részt. Mint ahogy a képen is látszik, nem lehet meghatározni ki a szakértő, ki a benszülött, vagy ki tesz csak egy utazást.

Az órán feltett kérdések és válaszok:

Mit tennék, ha oktatáspolitikus lennék, hogyan vezetném a társadalomba a digitális eszközök használatát?
- Nehéz azt meghatározni, mi az amit be kell és mi az ami felesleges beépíteni egy rendszerbe. Úgy vélem, hogy egy hosszú folyamat az, hogy a számítógép és az internet egy olyan alapvető eszközzé váljon, mint egy napilap. Az alapvető sztereotípiákat megváltoztatni sem egyszerű, sőt egyes családokban ez még több generáción át is meg fog maradni. Talán egy jó megoldás, jó példákat, működő rendszereket mutatni, közösségi életet szervezni. Példa erre lehet, hogy valamilyen web2 eszközzel elérhetőek lennének a politikusok, döntéshozóik, vagy egy tanár stb.

Bennszülöttnek aposztifálnál egy 70 éves matematikust, aki a számítógép generációs fejlesztésében és tervezésében részt vett, de a felgyorsult IT fejlődés miatt már nem penge az interneten?
- Abban az esetben, ha ez a tudós nem folytatta a felzárkózást, nem követte a változásokat, akkor ő is benszülötté váltik, hisz egy adott program rengeteget változthatott, mind felhasználásban, mind pedig strukturálisan. (arról nem is beszélve, hogy a programozói nyelvek is változnak az idők folyamán. Amint említettem a digitális világban való élet és ismeret folyamatos változást igényel és folyamatos követést is. Egy tipikus példája az élethosszig tartó tanulásnak.

A bennszülöttek és utazók kapcsán: mit gondolsz a generációk közti technikai eszközök felhasználásának segítéséről?
- Azt gondolom, hogy nagyon jó ötlet az, hogy az idős-fiatal megosztaj ismereteit tudását az eszközről. Ezzel természetesen segítjük azt, hogy kisebb legyen a digitális ezközök elleni ellenálás. Azzal, hogy segítjük, támogatjuk azt, hogy két külön nemzedék együtt tanulja vagy fedezze fel a digitális világot, nem csak közösség teremtő, hanem generációk közötti kapcsolatteremtő készség is.

További kérdésre is szívesen válaszolok.

Szemán Zoltán.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése