Közös tudásalkotás és a kognitív kapacitás jóindulatú rablása, avagy miért is nem teszünk bele a közösbe és miért egyszerűbb másoktól beszerezni az információt?

A február 20-án rögzített az Információs társadalom és oktatás, az oktatási kultúra változása című órai felvétel hallgatása közben több elhangzott téma is felkeltette az érdeklődésemet, most azonban csak a számomra két legérdekesebb témát ragadnám ki ezek közül. Blogbejegyzésem címe egyértelműen megvilágítja, mely kérdéskörök foglalkoztatnak.

Közösségi tudásalkotás – közös tudásépítés

Véleményem szerint a közös tudásalkotás eszméje napjainkban a hétköznapi emberek tudatában egyáltalán nem jelenik meg, illetve az emberek többsége nem úgy gondolkodik, hogy saját szellemi termékét mindenkivel meg kellene osztania. Ezen szemléletmód kialakulásához meglátásom szerint alapvető gondolkodásmód váltásra lenne szükség a társadalomban. A gondolkodásmód kialakításában már a szocializációs folyamatnak – mely ugye egyénenként különbözik, de lényegében a társadalom által támasztott normáknak, elvárásoknak való megfelelést és a beilleszkedést foglalja magába – is nagy szerepet kellene játszania. Azonban mivel ebből a folyamatból szerintem jelenleg teljes mértékben hiányzik a közös tudásalkotás eszméjének kialakulása/kialakítása, jelentőségének megértése, tudatosítása és a létrehozáshoz szükséges motiváció, az emberek döntő többsége nem törekszik a közös tudásalkotásra.

Ezen gondolkodásmód kialakításában nagy szerepe lehetne az oktatásnak, mint ahogy Arató Ferenc és Varga Aranka is írja az Együtt-tanulók kézikönyve című munkájukban: „Ha minden gyerek folyamatosan gyakorolhatja magát a passzív hallgatásnál sokszínűbb, az értelmi-gondolkodási sémákat működtető tanulási formákban, akkor valóban egyenlő részvételről beszélhetünk a tudáselsajátítás folyamatában. Ez nem azt jelenti, hogy mindenki ugyanazt teszi hozzá, hanem azt, hogy mindenki egyenlő eséllyel – képességeinek, a tudásszerzés folyamatában betöltött helyének megfelelően – járul hozzá a közös tudás megalkotásához.” (ARATÓ-VARGA, 2008, 23. o.) Tehát fontos, hogy interaktívan, gondolkodva tanuljunk és képességeinkhez mérten tudjunk ezen tudáshoz hozzátenni. Bár itt nem kap szerepet, de a tudás nem elegendő, megfelelő motiváció is szükséges hozzá. Ezen tényezők felépítése után az emberi gondolkodás e tekintetben átalakulhat és szerintem szükséges is, hogy átalakuljon. A közös tudásalkotás a társadalmat segítő, előrevivő hajtóerő lehet, hiszen az információ meghatározó szerepet tölt be manapság.

Az információ fontosságát, mi sem mutatja jobban, mint hogy kialakult az információs társadalom jelensége. Számos definíció létezik a jelenség meghatározására, melyek közül a következőket választottam: „Olyan új típusú társadalom, melyben az információs és telekommunikációs technológiák globális elterjedésének segítségével az emberiségnek új típusú életvitelre, magasabb minőségű életre, munkavégzésre, társadalomban betöltött szerepre van lehetősége”. (Z. KARVALICS LÁSZLÓ idézi Murányi Béla, 2007, 34. o.)

 „Információs társadalom: A társadalmi együttélés egy új módja, ahol az információ hálózatba szervezett tárolása, előállítása, áramlása stb. játssza a központi szerepet.” (Z. KARVALICS LÁSZLÓ idézi Murányi Béla, 2007, 241. o.) Ennek ellenére az emberek általánosan nem úgy gondolkodnak napjainkban (Magyarországon legalább is), hogy az általuk létrehozott humán tőkét mindenkivel meg kell osztani. Ahogy azt szokták is mondani a „tudás hatalom”. A hatalom/irányítás megőrzésének érdekében pedig az emberek inkább nem osztanak meg egymással információkat. Mivel általában nem úgy gondolkodnak, hogy ha valamit megosztanak másokkal, akkor az a hasznukra válhat. Az általuk létrehozott tudás mások által történő kiegészítése fel sem vetődik, mert nagyrészt az emberek nem bíznak egymásban, így egymás tudásában sem. Sajnos azt kell, hogy mondjam eddig csak ezt a gondolkodásmódot láttam az emberek többségében (néhány kivételtől eltekintve). Azonban az a meglátás miszerint az információ megosztása számunkra is hasznos lehet, szimpatikusabb.

Az órai anyag kapcsán elhangzott, hogy a plágium ellen a legegyszerűbb védekezés, ha az ember mindenkivel megosztja saját szellemi termékét. Ezzel a személettel egyet kell értenem, mivel ha az ember több információs csatornán teszik közzé alkotását, akkor ezzel saját magát is védi. Azaz az emberek közvetlenül az alkotótól értesülnek az információról. Ezen gondolkodásmód megszületésének ellenére mégis miért fordul elő, hogy napjainkban információkat tartanak vissza?

Továbbá felmerült bennem a kérdés, hogy a nyomtatott dokumentumokat miért nem terjesztik teljesebb körben ingyenesen például az interneten? Gondolok itt arra, hogy amennyiben a nyomtatott formátumban megjelenő információkhoz (vagy a szóban elhangzókhoz), ne csak az a kör jusson hozzá, mely megvásárolja a könyvet (vagy részt vesz az előadáson). Jó lenne, ha ezen információk szélesebb körben szabadabban, bárki számára elérhetővé válnánk. Természetesen felvetődik a kérdés, hogy mi a fontosabb az információ eladásából vagy az információ megosztásából származó haszon?

Miért nem teszünk be mi is a közösbe?

Mint ahogyan korábban is utaltam rá ez a fajta negatív hozzáállás arra a gondolkodásmódra is visszavezethető, hogy ha megszerzünk valamit, azt ne adjuk oda vagy legalább is, egyszerűen ne adjuk oda másoknak. A másik, hogy az információ mindig több mint az erre fordítható idő, tehát az információgazdálkodás igen fontos, ahogy az az előadáson is elhangzott. Úgy vélem az embereknek először el kellene kezdeniük tudatosan gondolkodni ennek felhasználásról, mivel az információ áradatban aktív részvétellel időt és energiát spórolhatunk meg.    Mindehhez segítséget nyújthatna az információfogyasztás és időgazdálkodás gondolkodásmódjának kialakítása, alkalmazása, hasonlóképpen a közös tudásalkotás gondolkodásmódjának kialakításához.

Nagy kérdés, hogy ha az emberek tudnák vagy tudják, hogy mi az a közös tudásalkotás, akkor miért nem vesznek részt benne aktívan? Itt bizonyára több tényező is szerepet játszhat az említetteken kívül, de most csak kettőt emelnék ki: az idő és motiváció hiányt.  

Lássuk először, hogy hogyan gondolkodnak a közös tudásalkotást illetően. Ennek érdekében megkérdeztem néhány ismerősömet, hogy mit gondol a közös tudásalkotásról és, hogy ő milyen részt vállal ebből. A következő válaszokat kaptam (4 megkérdezett, 44-63 év között): 

-          „Mi az? Ez egy jó dolog csak korosztály és környezet függő is lehet. Munkahelyemen használom.”

-          „Pontosan mire gondolsz? Fontos, hogy lehessen kérdezni, a véleményeket lehessen csoportosítani és lehessen hozzá megbízható szakirodalmat csatolni. Fontos, hogy azonos csoportok vezetővel képezzenek közös tudást. Ha sok embernek ártalmas a negatív információ, akkor megosztom az információt, bármilyen területről legyen szó.”
-          „Azt gondolom, hogy a polihisztorok kora lejárt. Igen keveset.”
-          „Jó dolognak tartom, de ki felügyeli ezt? Nem szoktam, inkább csak felhasználom a tudását.”

A kérdések felvetésekor azzal szembesültem, hogy az emberek általános tudásából hiányzik a „közösségi tudásalkotás” mint fogalom. Azt gondolom, hogy felgyorsult világunkban – mikor próbálnak megfelelni a munkahelyükön, a családjukban, netán egyéb hobbi vagy tanulmányi tevékenységekben – az emberek fejében nem fordul meg, abban a néhány órában vagy percben, melyet nem „kötelező tevékenység” (pl.: számlák kiegyenlítése, mérőállás rögzítése, útiterv készítése…stb.) elvégzése céljából töltenek az internet világában, hogy alkossanak. Aminek többek között az is lehet az oka, hogy idejüket sem megfelelően osztják be. Ezt is tanulni kellene.

Miért fordítanánk erre több időt? Hol van a motivációs tényező?

 Azok az emberek, akik a szükségesnél több időt tudnak és szeretnek is tölteni az internet világában, nem biztos, hogy tájékozottak a közös tudásalkotás tekintetében vagy, hogy egyáltalán motiváltak a közösségi tudásalkotásban, illetve, ha motiváltak is egyáltalán képesek-e olyan fajta tudást hozzáadni a közöshöz, mely a közösség érdekét szolgálja. Ki az, aki ezt mérlegeli? Honnan tudjuk, hogy minden információ megosztás a közösség érdekében történik?

Az embereken eluralkodó passzív szemlélet sem segíti mindezt: „Mért tegyek be valamit a közösbe? Egyáltalán nem érdekel a közös, csak a saját egyéni boldogulásom.” (Ollé János)

Ilyen attitűdű embereket igen nehéz megfelelően motiválni, de azt hiszem nem lehetetlen. Azonban ehhez is idő és energia befektetés szükséges.

Összességében véleményem szerint az emberek többsége azt sem tudja, hogy mi az a közös tudásalkotás, hogyan kellene ezzel élni és miért érdemes ebbe energiát, időt fektetni. A konstruktív együttműködő tudástermelés és előállítás, pedig csak ezen ismeretek terjesztése után kezdődhetne meg hatékonyan.

 

Kognitív kapacitás jóindulatú rablása

A következők hangzottak el az órán: „A kognitív kapacitásrablás az azt jelenti, hogy én ezt nem teszem meg, hanem téged egy társas közösségi nyomás hatására ráveszlek, hogy tedd már meg helyettem. Te meg tudod tenni helyettem, te le tudod írni oda. Ezért a te üzemi idődet, a te gondolkodási kognitív kapacitási idődet rablom, hogy figyelj, én ennek nem akarok utána nézni. Valaki nézze már meg, hogy mi az! És majd linkelje be ide. Az illetőnek ez csak 5 perc, nekem is az lenne, de inkább az ő 5 percét költöm el, mint az enyémet. Ez is egyféle plágiumérzés.” (Ollé János)

Meglátásom szerint, csak akkor lehetne egy helyzetről eldönteni, hogy az „kognitív kapacitás jóindulatú rablásának”, amennyiben az információt kérő személy korábban a probléma megoldásához megkapta a megfelelő információt az információ megszerzésének módszertanáról és azt alkalmazni is tudja. „Ne halat adjunk, tanítsuk meg halászni.” Ahogy az idézet is mutatja fontos, hogy az információkeresés módszertanára rávezessük az embereket, mert ez sajnos még mindig nem az alapműveltség része. (Ezt számos esetben tapasztalom a munkahelyemen is, de minden esetben először meg szoktam mutatni a megoldás menetét vagy rávezetem a kollégát, a következő hasonló megoldást igénylő probléma esetén pedig nem hagyom, hogy az időmet rabolják, hanem megkérem őket, hogy a már korábban alkalmazott, bemutatott megoldási séma mentén próbálja meg egyénileg.) Amennyiben ezen információk birtokában is segítséget kér tőlünk valaki, akkor azt nevezném kognitív kapacitásrablásnak. Kérés, hogy ha a személy nem tudatosan akarja rabolni az időnket (bár minden kérdésfeltevéssel ezt teszik társaink), akkor is annak minősül-e? Ha meg nem válaszolunk a kérdésre, akkor nem osztjuk meg a birtokunkban lévő információt, tehát nem a tudásmegosztó társadalommal szemben támasztott elvárásoknak felelünk meg!

Megpróbáltam egy kicsit a saját szemszögemből boncolgatni a témákat és közben több kérdés is felmerül bennem. Ha olvasás közben bennetek is felmerült néhány, akkor ne habozzatok, osszátok meg velem!

Irodalomjegyzék

·         Z. Karvalics László (2007): Információs társadalom – mi az? Egy kifejezés jelentése, története és fogalomkörnyezete in Pintér Róbert (szerk.): Az információs társadalom. Az elmélettől a politikai gyakorlatig tankönyv, Gondolat Kiadó, Budapest
·         Arató Ferenc –Varga Aranka (2008): Együtt-tanulók kézikönyve. Bevezetés a kooperatív tanulásszervezés rejtelmeibe. Educatio Társadalmi Szolgáltató Közhasznú Társaság, Budapest
·         Ollé János: Információs társadalom és oktatás, az oktatási kultúra változása, http://www.youtube.com/watch?v=SyMt2Q38jt8 2013.02.20.
·         1. kép: http://ovka.hu/  2013.03.10 18:36

·         2. kép: http://agumi.blog.hu/2009/02/03/hogy_lett_ez_az_informacios_tarsadalom 2013. március 10. 20:23

·         3. kép: http://www.google.hu/url?sa=i&rct=j&q=&esrc=s&source=images&cd=&cad=rja&docid=YQilMeXfM3YTkM&tbnid=xGpK1iUnn0E12M:&ved=&url=http%3A%2F%2Fegyuttajovonkert.network.hu%2F&ei=7to8UYGxOOn-4QTflIDoDA&psig=AFQjCNHDiwvdZlZCuHmQyNEVAYZWo_DzsA&ust=1363029103324928 2013. március 10. 20:16

·         4. kép: http://www.sikerado.hu/tudomany/2013/02/26/Elerheto_a_tudas   2013.03.19. 19:00

·         5. kép: http://szolnokinaplo.hu/2011/09/03/elfogtak-a-taska-tolvajt/  2013.03.19 19:05